Lusi - Adminisztrátori Jelentkezése

Lusi

Írnok deák
Fő Globális Moderátor
Május 15, 2025
271
191
24
Karakter
Adam Johnson

Bemutatkozás - Mit kell rólam tudni?​

Sziasztok! Ádám vagyok, 24 éves. Jelenleg a BKV-nál dolgozom járműkarbantartóként, CAF villamosokat szerelünk itt Budapest Fővárosában. Az alapszakmám szoftverfejlesztő, sajnos abban nem sikerült elhelyezkednem, de erről ennyit is. Hobbym a vezetés és a számítógép nyomkodása abban a szerény kevés szabadidőben, ami a napi munka után marad. Az RP világában – kisebb-nagyobb kihagyásokkal – nagyjából 12-16 éve veszek részt. Pályafutásomat a SA:MP világában kezdetem, ott is tanultam meg az alapokat.​

Karaktereim / RolePlay világ kezdete:​


Első karakterem nevére már pontosan nem emlékszem, de lehetséges, hogy John Salvatore volt. A SeeRPG elnevezésű SA:MP szerveren kezdtem megismerkedni a RolePlay világával, ahol még szinte semmilyen tudással nem rendelkeztem. Szerencsére az akkori közösség segítőkész és tanító jellegű volt, így ott sajátítottam el az alapfogalmakat és a játékon belüli cselekvéseket.

Következő utam WalterPapyhoz vezetett. A szerver nevére őszintén szólva már nem emlékszem, abból az időszakból nem sok minden maradt meg a barátságokon kívül. Ez 2014 tájékán történt, ekkor már az MTA világában játszottam.

Ezután a SeeMTA V2 szerverén folytattam, ezt az időszakot 2014–2018 közé tenném – nem mai világ volt az biztos. Itt már John Salvatore néven futottam. Még akkoriban a névválasztás nem volt teljesen kiforrott, de ettől függetlenül nagyon élveztem. A NAV frakcióban helyezkedtem el, ott értem el szép sikereket, főként az elkapások és üldözések terén, az emberek szerették azt a karakteremet. Igazából én mindig az adott frakciónak éltem, sosem voltam ez a "civil" életet vegyítő személyiség. Ezen a szerveren tanultam meg igazán RP-zni és annak fortélyait kialakítani; számomra ez volt a leghasznosabb időszak.
​

Adminisztrátori Tapasztalatok:​


SeeMTA V2, a SeeMTA V3 megnyitása utáni ; 1–1,5 évben.
Egészen FőAdmin pozícióig jutottam.
(Ez a leghosszabb ideig tartó és legjelentősebb adminisztrátori pályafutásom.)
​

Adminisztrátori Szerepkör jelentése:​

Elsősorban az adminisztrátor feladatköre:
Az adminisztrátori munka ott kezdődik, hogy minden helyzetben tisztelettudóan viselkedünk a másikkal. Ezen felül a szerverszabályzat betartatása a feladatunk: elmagyarázni a dolgokat, ha valakinek nem egyértelműek, de szankcionálni is, ha valaki szándékosan megszegi azokat. Vitás helyzetekben eldönteni, kinek van igaza, és kezelni az esetleges konfliktusokat.​


Röviden:
- Játékosok segítése
- Szerverszabályzat betartatása
- Tisztelettudó viselkedés
- Döntéshozatal vitás szituációkban
- Konfliktuskezelés
​


Adminisztrátor felelőssége és hozzáállása:
Az adminisztrátori felelősség elég nagy, hiszen a szabályzat betartatása mellett nekünk kell azt hibátlanul is tudnunk (bár emberek vagyunk, hibázhatunk).
- Felelősségteljes hozzáállás
- Tisztelettudó beszéd és viselkedés
- Példamutatás (a játékosok azt teszik, amit látnak)
- Empátia
- Tanulási szándék
​

Aktivitásom:​

Jelenlegi életvitelemhez és munkabeosztásomhoz igazítva:
Hétvégén 3-4 órát, vagy akár többet is tudok lenni (függően attól, ha épp a párommal csinálunk programot).
Hétköznap délelőtt tudok lenni maximum 12:00-ig, mivel 13:00-kor már úton kell lennem a munkahelyem felé. Emellett a legfőbb időszakom az éjszaka / hajnal: 23:00-tól akár reggel 04:00-ig is (bár ott már szeretek aludni, hogy reggel frissen keljek).
Szóval röviden hétköznap: napi 2-4 óra változóan, hétvégén pedig a fentiek szerint több is lehet.
​

Csapatmunkához való hozzáállásom:​

Mivel a jelenlegi főállásomat is egy olyan pozícióban töltöm, ahol elengedhetetlen a csapatmunka, úgy gondolom, hogy ehhez egy törekvő és segítőkész hozzáállás szükséges. Teljes mértékben szeretek és tudok is csapatban dolgozni.​

Amiért érdemes engem választani:​

Elsősorban azért, mert megvan a kellő higgadtságom és rátermettségem ehhez a feladathoz. Nálam az első szempont nem a büntetés azonnali kiosztása, hanem a játékos segítése és a szabályok megértetése.​

Amiért Adminisztrátor szeretnék lenni:​

Amióta a WestMTA szerverén játszom, igyekszem minél többet hozzátenni a közösség fejlődéséhez – ezt jelöli a Fő Globális Moderátori pozícióm is. Szeretném ezt a tevékenységet kiterjeszteni adminisztrátori szinten is, hogy segíthessek a játékosoknak, akár a reggeli vagy az éjszakai órákban is, amikor a többi adminisztrátor már pihen.
Illetve az adminisztrátori feladatkör sosem állt tőlem távol; alapvetően azért nem jelentkeztem eddig, mert nem volt rá elegendő időm, ráadásul mindig is szerettem ezen a szinten is támogatni a közösséget.
​

3 Pozitív és 3 Negatív Tulajdonság​

Pozitív:
- Embercentrikusság

- Kitartó és feladatorientált beállítottság
- Előrelátó gondolkodásmód

Negatív:
- Szókimondás

- Bizonyos helyzetekben makacsság
- Előforduló türelmetlenség​

UCP Fotó:​

UCP.png

Végszó:​

Ennyit kell rólam tudni. Nem vagyok tökéletes, de legalább nem is játszom meg magam. Ha úgy ítélitek meg, hogy benne a helyem a csapatban, ott leszek és teszem a dolgom. Szép estét nektek!​