Panasztevő InGame neve:
► Andreas Greyson ◄
Panaszra tett Adminisztrátor neve:
► Fejko és Thabo Kgosi adminsegéd ◄
Panasz leírása, kifejtése, oka:
► Történ egy eset mely szerinte Thago Kgosiék nem tudom ki vezetett pontosan elkezdtek üldözni gyorshajtás miatt viszont az a sebesség amivel mentem meghaladott egy ic jail szintü büntetést is, viszont meg kérdeztem direkt ooc-hogy ezért jár e szankció ilyen mértéküért mivel a napokba volt rá példa hogy egy frakció társamat névszerint Andrej Bukonovot lecsukták emiatt. A válasza először Thabo Kgosinak az volt hogy ic ügy igy úgy voltam vele hogy a karakterem előéletére va tekintettel is illetve hogy ebből börtön következhet ki, igy nem fogok megállni és menekülök viszont amint elindultam akkor irta csak ooc Thabo Kgosi hogy NEM jár érte börtön (ez a *NEM* fontos lesz a továbbiakban), viszont addigra én azt már nem vettem észra. Történt az üldözés ment rendesen, majd erősen lefüstöltem kiszálltam lőni, majd ekkor jött fejko hogy mért menekültem indokolatlanul. Ott tény és való indulatosan el lett mondva hogy nem volt indokolatlan mivel ic jail felróható lett volna már és köztudott hogy az én karakterem egy erősen illegális személy aki ilyenektől nem tántorodik meg illetve nem is hagyja magát. Majd itt az admin ügy alatt elhangzott általam olyan szó hogy *geci* viszont emlékeim szerint egyáltalán nem emberre mondtam csak az indulat miatt úgy fogalmaztam a mondandómat. Ment ugye az adminügy ahol igyekeztem az igazamért kiállni, mégpedig azért, hogy nem történ indokolatlan menekülés melyre az volt a válasza lehet több mindenkinek de Thabo Kgosinak fixen és határozottan hogy mégpedig tényleg nincs ic olyan szankció gyorshajtásra hogy ic jail még annak ellenére is hogy odahivtam Andrej Bukonov frakció társamat hogy támassza alá azt hogy igen is volt vele ilyen eset, de továbbra is ellenezték ezt. Mondom rendben elfogadom, viszont azt is még bevallom hogy *nagyokos*-nak neveztem ooc Thabo Kgosi-t ooc ami meglehet hogy már túlzás viszont nem gondolnám semmi képpsem olyan degradának vagy olyan stilusnak amit ennyire magára venné az ember. Ezekkel együtt kaptam *indokolatlan menekülés+OOC stilus* indokkal 300percet. Úgy vélem hogy nem jogos a szankc vagy nagyon max egy kisebb OOC stilusba egyeznék bele viszont nem ekkora mértékü admin jail fejében. ◄
Kötelező bizonyítékok (pl. log, kép, videó):
► Napi log: https://armin.kim/seepaste/0qQT
Traffipax log:
[2026-09-01 18:37:32] [Output] : [Traffipax]: Bemért egy traffipax! Sebességhatár: 70 km/h!
[2026-09-01 18:37:32] [Output] : [Traffipax]: Sebességed: 319 km/h. Birság: 4466$
[2026-09-01 18:38:06] [Output] : [Traffipax]: Bemért egy traffipax! Sebességhatár: 70 km/h!
[2026-09-01 18:38:06] [Output] : [Traffipax]: Sebességed: 310 km/h. Birság: 4340$
San Andreas Panel code pontok: + https://docs.google.com/spreadsheets/d/1c6sgQNgr2bNTEmOriAgv3DjC7Dxoz-D5fXTHgpQuG_s/edit?gid=0#gid=0 (fórumon fentlévő link)
dc: +szerkesztés ◄
Megjegyzés:
► A bizonyitékokban beillesztem a teljes logomat viszont külön a traffi pax logot is amin látszik hogy meghalattam azt a sebességet amely szankcionálható ic olyan mértékben, hogy ic jail-t vonjon maga után, illetve az ooc-ban kijelentettek alapján Thabo Kgosi nem csak szimplán ooc ferditett/hazudott hanem ezt nem mellesleg admin ügy alatt adminnak is megtette adminsegédként illetve tapasztalt rendőrként, ugyan is többször is azt állitotta, hogy egyáltalán nincs olyan szankció ic gyorshajtásra hogy ic jail-ba rakhassanak. Fejkora pedig az lenne a panaszom, hogy meglátásom szerint túlzott szankció osztás történt illetve jogtalan szankció-t is osztott.
(dc screenshot-ot azért csatolom mert ha valaki ugyan ezzel jönne ellenem az lenne rá továbbra is a válaszom)
Végszóként arra kérném a nagyobb adminokat, hogy ne egy pd-s se ne egy illegálos admin birálja a jelenlegi pk-t, ezt előre is köszönöm!
(+ szerkesztés: Andrej Bruhonov elnézést mindenhol elirtam)) ◄
Utoljára szerkesztve:



