Neve: Dexter Schauer
Születési év: 2000. 04. 07. (19 éves)
Születési hely: USA, New Orleans
Állampolgárság: Amerikai, német
Mellékes tulajdonság: Cukorbeteg, lobbanékony.
Dexter nem különösebben fűzhető a hibátlan mintagyerekek közé. A félreértések elkerülése végett fontos elmondani, hogy ez abszolút nem az ő hibája.
Nem hazudnék, ha azt mondanám, hogy amilyen nevelést kapott, az a nullával egyenlő, beleszületett az undorító körülményekbe.
Tizenhat lehetett, amikor anyjáék elváltak... Csak azért került apjához, mivel anyja leépülési problémái miatt a bíróság nem akart ,,alá adni" egy ekkora felelősséget.
Apja semmit nem foglalkozott vele... Amolyan húzzál az utcára haverkodni gyerekkora volt, ám mára már két kezét összetéve köszönhetné ezt apjának.
Na, de ne is siessünk ennyire...
Minden kezdete
Sajnos nincs túl sok gyomrom ahhoz, hogy részletezzem mi történt azon az estén, a világ látás előtt úgy kilenc hónappal...
Egy házibuliban volt az álompár, Vincent és nője... Nevezzük csak Judith-nak!
Szóval, egy házibuliban voltak, viszont most beközelítenék egy eseményre, ami nagyjából hajnali két óra környékén lehetett.
Uraságunkkal folyamatosan szemezett egy ámulatba ejtő szőke menyecske... Tituláljuk őt Fiona-nak!
Szóval, Fiona folyamatosan Vincent-et bámulta, nem kicsit jött be neki...
Két királykék kémlelő szeme gyorsan célba is ért, hipp-hopp felhívta a figyelmet magára.
Itt jön az a rész, amit nem nagyon szeretnék részletezni... Azért nem telt teljesen tökéletesen a hajnali órák ezen csodája.
Judith sajnálatos módon nyitott be az elhagyatott szobába, alattomosan lerészegedve, teljesen betépve, kézen fogva az újonnan beszerzett pasassal.
Hogy is mondjam... Kettőjük kapcsolata alaposan ,,túl lett tárgyalva" az este eseményeit látván.
Különösebben szavak sem kellettek ahhoz, hogy lássák kettőjük együttlétének végzetes romba dőlését.
Úgy kilenc hónap múlva...
Itt ugranék is egyet... Pontosabban úgy kilencet, mivel a közben történtek csak nagyvonalúan érdekesek.
Fiona, és uraságunk kapcsolata az egyszeri aktusból komoly kapcsolattá lépett tovább, hamar az összeköltözés lett a terhességi teszt dupla vonalának gyümölcse.
A kis Dexter kétezerben látta meg a felkelő napot, vagy ha még költőibben akarok fogalmazni, a felkelő nap házát, jelképesen New Orleans-ban.
Szülei fiatalsága, és apja tragikusan fizetett állása miatt közel sem volt jó körülmények között. Mivel keresetük bőven nem volt annyi, hogy tudjanak Pre-School-ra (kb. óvoda) fizetni hetente százötven dollárt, így anyja vigyázott rá otthon.
Iskolás évek
Ez sem volt teljes mértékig csodás élethelyzet nála... Nem értette sem a matekot, sem a fizikát, és mi meglepő, hogy még a kémiát sem...
Már általános iskolában is leginkább a kettesre hajtott, ám az esetek nagy részében ez sem jött össze neki, kegyelemből lett átengedve.
Anyja és apja között rengeteg volt a konfliktus, természetesen a pénz miatt... Drága édesanyja azt a kevés pénzét is kábítószerekre költötte, abban kereste a boldogságot.
Jelenkor
Nem kevés idő múlva egy válóper lépett érvénybe, annak ellenére, hogy anyja leszokóban volt már... Mint fent említettem, Dexter apjához került, aki vele Las Venturas-ba költözött.
Pénz hiányában abszolút nem tudtak sok mindent megengedni maguknak, így oda költöztek, ahol a legolcsóbb albérletet tudták elcsípni.
Dexter Venturas-ban folytatta iskolás éveit, ám mielőtt végzős lehetett volna, sikerült megbuknia...
Ezekben az időkben alakult ki ma is élő stílusa, jellegzetes nullás géppel letolt haj szerkezete.
Három hete lehetett, amikor az esti órákban találkozott a MOB egyik tekintélyt parancsoló tagjával, név szerint Scholz Happe-val.
Scholz pár sarokkal arrébb vezette őt, pontosabban a többi taghoz. Dexter beilleszkedése az elején nem ment túl könnyen, ám idővel megszerettette magát a helyiekkel.

Terveink a frakcióval:
Számunkra fontos a sokszínűség, amivel több ágazatot is meg tudunk mozgatni. Nem csak a többi banda felé, hanem a maffiák, és a rendvédelem felé is tervezünk nyitni, különféle RP helyzetekbe kerülni. A bandával egy afféle új stílust szeretnénk képviselni a szerveren, úgy gondoljuk, hogy ilyen még nem volt. Hosszútávra tervezünk, szeretnénk fellendíteni az illegál életet a szerveren, és igyekszünk eltérni a sablonos dolgoktól.
A MOB rendszerre alapulva rövid, és hosszútávú terveink is vannak.
1: a large and disorderly crowd of people
especially : one bent on riotous or destructive action
informal : a large number of people
2: a criminal set : GANG

A fű és a drogok lesznek a banda középpontjában. Termesztés, terjesztés, fogyasztás. Nyíltan marihuána fogyasztó lesz a társaság, számolunk azzal hogy a jövőben több razzia is történhet a placcunkon, ezekből remek RP szituációkat kreálva mind magunknak, mind a rendvédelemnek.
Ahogy fejlődik a banda, úgy szeretnénk majd magasabb szintű RP helyzeteket kidolgozni, akár mini eventeket a rendvédelemnek, vagy ha úgy adódik más illegális szervezeteknek.
Az Alpine Street robbanásoktól morajlott az esti órákban...
A nyugalmas beszélgetés hirtelen forró hangulatba váltott.
A robbantásnak nem egy áldozata lett, a romok között szénné égett hullákra lehetett felfigyelni.
Megmásztam a ranglétrát, pultosból lettem leader az illegál frakciókban, rengeteg tapasztalattal a hátam mögött írom ezt a lapot.
A frakció reménybeli tagjai jól tudnak teljesíteni közösen, jól ismerjük egymást. Mindenki tele van ötletekkel, amiket szeretnénk közösen megvalósítani. Mi nem fogunk havonta változtatni a vezetőségen, stabilitást és egy új, kicsit más (az általános afro-amerikai és latin-amerikai bandákhoz képest) képet szeretnénk kialakítani a bandaéletről a szerveren.
A frakció célja, hogy egy reális képet fessen a játékosok elé az Amerikában tevékenykedő Német bűnszervezetekről. A frakció tagjaitól elvárjuk, hogy minden helyzetben szerephez hűen cselekedjenek, a karakterük fejével hozzák a döntéseket. A csatlakozás in-game történik. Előny, ha egy előre felépített karakterrel közelítesz meg minket, ehhez találsz itt egy kis segítséget -->Útmutató, karakterbemutató témák.
Rangok, felépítésük:
A bandákban nincs nagy szerepe a rangoknak, ezért nálunk csak három lenne, nagyon kicsi különbségekkel. A leaderek IC inkább véleményvezér szerepet töltenének be, nincs kiforrt hierarchia, mint mondjuk a maffiákban.Junge - Új tag, bizonyítania kell hogy tud értéket hozzáadni a bandához
Gangster - Minden tag aki képes hozni az elvárt szintet
Ballermann - Leader